A történelem sokszor messze meghaladja az írói képzelet határait. A Sziklakórház legendába hajló, 2002-ig "szigorúan titkos" története esetében is ez a helyzet. A témáról az első hiteles művet visszaemlékező orvosok, nővérek, betegek lélekbemarkoló gondolatai, műszaki rajzok, térképek és fotók teszik még érdekfeszítőbbé. A II. világháború idején kiskatonákat ápoló grófnők, a korábban nyilas főorvos embermentő munkája, az 1956-os forradalom alatt forradalmárokat és szovjet katonákat is gyógyító, később kényszerből ügynöki jelentéseket író másik főorvos sorsa a viharos magyar valóság őszinte tolmácsolása. A titkos hidegháborús fejlesztésekről mindent elmond, hogy az atomháborúra készülő óvóhely és kórház végleges átadására az 1962-es kubai rakétaválság előtti hónapokban került sor.

A budai Vár mélyén fekvő titkos bunker és kórház története izgalmas, megrázó és szürreális, de a mű igazán azoknak az embereknek állít emléket, akik megőrizték emberségüket a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Igazi hungarikum. A könyvvel 360 Ft kedvezményre is jogosult a Sziklakórház Múzeum felnőtt jegyárából.

„Mikor bombázták a Vár oldalát, akkor a Várfal alá aznap eltemetett német katonákat eltalálta a bomba, és akit aznap reggel temettek, estére kirepült.” Dr. Kovács István egykori igazgató-főorvos, 1944.

„A néptelen, de holttestekkel, döglött lovakkal, kiégett villamosokkal szegélyezett úton végtelenségnek tűnt, amíg feljutottam a Lovas útra. A Bécsi kapun át éppen egy nagyobb csoport német hadifoglyot kísértek lefelé. Eljutottam a Sziklakórházhoz. Dante járt az eszemben: úgy éreztem, átléptem a Pokol kapuján!” Dr. Bogárdi Mihály egykori páciens, 1945.

„Emlékszem, hogy egy városi busszal hoztak sebesülteket. Tele volt a busz. Hoztak egy kisfiút, aki 12 éves volt és mindkét lábát elvitte a saját Molotov koktélja. Egy tankot akart felrobbantani szegény. De volt ott tüdő-, váll- és gyomorlövéses. Máthé András főorvos egy fejlövéses agyából kioperált golyót viselt a nyakában.” Lazáryné dr. Zsindely Zsuzsanna nővér, 1956.

Az Orbán kormány eszeveszett törvényalkotási, adóztatási mániája halálra ítéli Magyarországot. Legújabb őrület a telefonadó.

Mit okoz ezzel az ország népének?

Csökkenti a kommunikációt.

Országunk helyzetének megértésében, a sikerhez vezető út megtalálásában az utóbbi időszakban elvesztettük a támpontjainkat és rendre értetlenül állunk a legújabb politikai és gazdasági fejlemények előtt. Miközben keressük a labirintusban Ariadné fonalát, sok mindent megvilágíthat egy olyan elv, amely a magyarságot a „közép népeként” fogja fel és érdemes átgondolni ennek minden velejáróját.

Nincs könnyű dolga a jobboldali értelmiséginek, hiszen az utóbbi évtizedek során a szellemi lét alapértelmezetten baloldali territóriummá vált. Ott a stílus, ott a tudományos igény, ott a kölcsönös elismertség (én elismerlek téged, cserébe te elismersz engem). A jobboldali szakértő ezalatt füstös kocsmákban illuminálhatta szesztestvéreit, a nyilvánosságot a rokoni születésnapok ordítozásba torkolló “politizálása” biztosította számára, tudományos visszajelzést pedig a házastárstól kaphatott, ebben a formában: “jól van, szívecském, oki vagy, de most már aludjunk”. Sovány vigasz, hogy a legtehetségesebb zenész is modoros, másodosztályú lesz, ha nem koncertezhet rendszeresen, így értő kritika hiányában nem csiszolja a technikáját. Sovány vigasz, mert a múlt érthetővé teszi a jelent, de nem indokolhatja a jövőt.

Olvasom, hogy Radnóti özvegyének a Hiller segített levelet írni, József Attila szobor ügyben.
Mit mondhatnék: Köszönjük!
Bár azt nem nagyon értem, hogy akkor most mi a fontos, hogy a Hiller segített, vagy, hogy a Radnóti özvegye. Nem nagyon értem az üzenetet. Mert Radnótinénak sem érdem lenni, meg Hillernek sem.  De valahogy a való világon túl, láthatólag nekik fontos, hogy ki mondd véleményt.

Nos, nekem is lenne néhány széljegyzetem ezzel a szoborüggyel kapcsolatban.

Az első mindjárt az, hogy: Akinek egy szobrot kell imádnia, nem pedig magában hordja Attila költészetét, az a szememben szimpla képmutató.
A második. Nem értem, hogy egy szobrot miért kell védeni – bárkié is legyen -, pláne úgy, ahogy Attiláét gyalázzak meg mostanság. Miszerint, ketten élőlánccal védelmezik, amíg az antifasiszták máig harcoló SS alakulatok ellen készülnek fel a szobor mellett.
Harmadsorban miért nem érthető, hogy a Kossuth tér átalakítása okán, minden ott lévő szobrot ideiglenesen vagy véglegesen el fognak mozdítani?
Ki gondolhatja komolyan, hogy Attila szobra áldozat lesz, de tovább megyek: Miért kell Attila szobrából áldozatot kreálni?